Loffice Budapest Hírek INDUL A TELENOR ACCELERATE

INDUL A TELENOR ACCELERATE

INDUL A TELENOR ACCELERATE

08
29

Szeptember 4-ig várják a startupok pályázatait Magyarország első vállalati akcelerátor programjába!

A tavalyi sikeres programot követően a Telenor Magyarország másodszor is meghirdeti startupokat támogató akcelerátor pályázatát. A www.telenor.hu/accelerate oldalon szeptember 4-ig jelentkezhetnek a vállalkozások, amelyek közül három vehet részt az intenzív fejlesztőprogramban. A nyertes startupok szakértő mentorokhoz, tapasztalt felsővezetőkhöz, pénzügyi forrásokhoz, befektetőkhöz, valamint a Telenor Csoport nemzetközi ügyfélköréhez és partnerhálózatához hozzáférve nyerhetnek a fejlődésükhöz szükséges lendületet és befektetést.


A 2016-ban indított Telenor Accelerator volt az első vállalati akcelerátor program Magyarországon. Tavaly öt nyertes startupot választunktak ki, amelyek részt vehettek a workshopokból és mentoring-foglalkozásokból álló fejlesztésen. 5-10 millió forint azonnali befektetést is biztosítottunk az eSports Horizon, a Musicating, a Moow, a Tickething, valamint a Zyntern számára, amelyek a Telenor ügyfélkörében rejlő marketinglehetőségeket is kiaknázhatták.

Júniusban hirdették meg a következő Telenor Accelerate programot, ami ígéretes magyar startupoknak nyújt fejlesztőprogramot és pénzügyi befektetést, hogy mielőbb további befektetésekhez jussanak és kiléphessenek a nemzetközi piacra. Az idei programban három nyertes céget hirdetnek, amelyek öt hónapos intenzív képzésen vesznek részt a törökbálinti Telenor Házban, illetve a Kaptárban, ahol co-working irodát is biztosítunk számukra. A februárig  tartó workshopokon service design, lean és agilis módszertan, UI/UX, digitális marketing, growth hacking, fund raising és pitching ismereteket sajátíthatnak el a vállalkozások. A 2017-ben ismét meghirdetett programban is vállalták a mentori szerepet a magyar befektetői társadalom legtapasztaltabb résztvevői: Pistyur Veronika (Bridge Budapest), Oszkó Péter (Oxo Group), Varga Zoltán (Central Invest), Várkonyi Balázs (Extreme Digital), Vinnai Balázs (Misys Digital Channels) és hatodik mentorként csatlakozott hozzájuk Simó György (Portfolion Venture Capital Fund). A mentorok heti rendszerességgel egyeztetnek az általuk kiválasztott nyertes startupokkal és segítik őket a fejlődésben.

Szeretnénk felhívni a startupok figyelmét a lehetőségre, mivel szeptember 4-ig lehet pályázni.


Útmutató 2016-ból
 

Miért jó lehetőség ez a startupoknak?

Azonnali 5-10 millió forintos befektetést, és összesen 150 millió forint értékű támogatást kapnak. A program során olyan tudásra tehetnek szert, amivel valóban felgyorsíthatják a fejlődésüket, és a startupok életében kritikus időszakban sikerrel vonzhatnak be további pénzügyi befektetőket. A Telenor Accelerate program folyamatos, egyéni mentorálást, valamint nélkülözhetetlen készségeket biztosító bootcampet biztosít. A program végén, 2018 márciusában szervezett Demo Dayen pedig befektetők előtt prezentálhatják az elért eredményeiket.

 

Miért fontos ez az ügy a Telenornak?

A Telenor Magyarországnál hisznek az innovációban és az együttműködésben. Saját innovatív termékeik, például a MyTv vagy a MyWallet is azt mutatják, hogy képesek előremozdítani a magyar piac digitalizációját.  Fantasztikus startupok és termékek vettek részt a tavalyi első Accelerate programban, és büszkék rá, hogy az elmúlt hónapok közös munkája eredményeképp többen közülük már komoly nemzetközi befektetőkkel tárgyalnak. A Telenor a startup közösség fontos szereplője lett, és továbbra is azért dolgoznak, hogy beinduljon a nagyvállalatok és a startupok közötti aktív együttműködés. Az innováció iránt elkötelezett vállalatként fontosnak tartják, hogy biztosítani tudják ügyfeleik és partnereik számára a legújabb koncepciók és termékek elérését. Nagyon sok erő és innováció rejlik ebben a piacban, és ők szeretnének együttműködni a fiatal vállalkozókkal és a magyar startupokkal. Ez egyrészről nekik is inspiráció és sokat tanulhatnak tőlük, ezért is szeretnének befektetni a termékeikbe. Másrészről pedig ők is tudnak adni nekik: megoszthatják velük a tudásukat és hozzáférést adhatnak nekik a Telenor Group 200 millió ügyfeléhez. Sokat tudnak tenni, és ez egy nagyon fontos program Magyarország digitalizálása érdekében.

 

„Hiszek benne, hogy a magyar startupok innovatív ereje és kreativitása, valamint a Telenor globális tapasztalata valós nemzetközi sikert hozhat a legjobb pályázóknak. Az a célunk, hogy elősegítsük Magyarország digitális fejlődését. Ezért fogunk össze a legizgalmasabb startupokkal, hogy új fejlesztéseket, ötleteket vezethessenek be a piacra és szolgáltatásaik eljussanak ügyfeleink és partnereink széles köréhez.” – nyilatkozta Alexandra Reich, a Telenor Magyarország vezérigazgatója a Telenor Accelerate új pályázatának indulása kapcsán.

 

Milyen területeket preferál a projekt?

Természetesen valamilyen digitális megoldást keresnek, de ezen belül nincs kiemelt terület, a lényeg, hogy üzletileg érdekes, nagy potenciállal rendelkező, tehetséges csapatokat szeretnének támogatni.  A fejlődés korai szakaszában járó startup csapatok jelentkezését várják, amelyek már rendelkeznek internetre csatlakozó termékükből az első prototípussal (MVP) az alábbi területek valamelyikén: pénzügy-technológia, mobil egészségügy, oktatás, szórakoztatóipar, elektronikus és mobilkereskedelem, kommunikáció, játékprogramok, IoT, m2m, felhő, mobilalkalmazás vagy hardvereszközök, stb.

 

Hogyan áll össze a 150 millió forint értékű támogatás?

  • hozzáférés angyal befektetőkhöz, finanszírozási forrásokhoz, potenciális helyi és nemzetközi partnerekhez,
  • kiváló infrastruktúra: közösségi iroda Budapesten és Törökbálinton,
  • 5 - 10 millió forint befektetés
  • személyes mentoring-foglalkozások szakértő mentorainkkal és Telenor felsővezetőkkel,
  • 5 hónapos intenzív bootcamp
  • Microsoft BizSpark felhőszolgáltatás csomag
  • a csapattagok számára Telenor Hello Data tarifa és Samsung S8 készülék.

 

További infók itt:

https://www.telenor.hu/sajto/sajtokozlemenyek/1388

https://www.telenor.hu/accelerate

https://www.facebook.com/telenoraccelerate/

 

Rendezvényközpont

Tudj meg többet!

 

KÖZÖSSÉGI IRODA

Tudj meg többet!