Loffice Budapest Hírek KÖZELEBB…Fotókiállítás és aukció a...

KÖZELEBB…Fotókiállítás és aukció a Rett-szindrómás lányokért

KÖZELEBB…Fotókiállítás és aukció a Rett-szindrómás lányokért

Címkék: art, bah, fun, árverés
09
16
2013 júniusában a Magyar Rett Szindróma Alapítvány szervezésében kivételes vállalkozás valósult meg. Rett-szindrómás lányok és színészek szereplésével készítettek egy tíz fotóból álló sorozatot.
A cél egyrészt az, hogy felhívják a figyelmet erre a genetikai eredetű, ritka betegségre, másrészt a lányok portréin keresztül közelebb szeretnék hozni mindenkihez a halmozottan sérült gyerekeket nevelő családokat is.
 
És akik segítettek, hogy a lányok megmutathassák magukat, azok a színészek voltak, akik első szóra vállalták a fotózást – bár talán maguk sem tudták, mire vállalkoznak. Jött  Margitai Ági, Hegyi Barbara, Gallusz Niki, Kecskés Karina, Jordán Tamás, Kulka János, László Zsolt, Nagy Sándor, Puskás Peti és Scherer Péter. A képeken sokféle arcot, tekintetet láthatunk, ahogy a lányok, úgy a művészek is más-más érzelmet fejeznek ki. Egyben azonban közösek: miközben a lányokat ölelik, mindannyian kitekintenek, a gép lencséjébe néznek, azt üzenve ezzel:  „Én itt vagyok, lépj te is közelebb!”.
 
A gyönyörű képekből az alapítvány először a Király utcai Mozaik Kávézóban rendezett nagy sikerű kiállítást. A fotók elkészítésének fő célja a fotók árverésre bocsájtása, melyre 2013. szeptember 17-én kerül sor az Átrium Film−Színházban 19 órától. A képek szeptember 10-től az árverés végéig itt tekinthetők meg. Az eseményen egy 1.500 forintos támogatójegy megvásárlásával lehet részt venni, melynek teljes összege az alapítványt illeti.
 
 
 
 
Licitálásra kerül továbbá tíz kortárs magyar író, költő által írt kézirat, melyeket a fotók ihlettek: Erdős Virág, Szabó T. Anna, Tamás Zsuzsa, Tóth Krisztina, Darvasi László, Jónás Tamás, Kemény István, Parti Nagy Lajos, Zalán Tibor, Vörös István egy-egy alkotása. A kortárs magyar irodalom élvonalbeli képviselői erős, felkavaró műveket hoztak létre, melyek a fotókhoz hasonlóan mély érzelmeket és mély gondolatokat váltanak ki az olvasókból. A rendezvényen neves művészek, többek között Palya Bea, Ránki Borbála, Gryllus Vilmos lépnek föl.
 
A Rett-szindróma csak kislányokat érintő, összetett központi idegrendszeri működési zavar, melynek következtében a gyermekek halmozottan sérültek, állandó felügyeletet, figyelmet és segítséget igényelnek. Magyarországon évente 3-4 lánygyermek születik ezzel a hibás genetikai információval, melynek következtében számos, egyenként is súlyos tünettel kell együtt élniük  (például mozgáskoordinációs és keringési zavarok, mentális képességek leépülése, a verbális kommunikáció hiánya, epilepszia, sztereotip viselkedés- és mozgásformák, gerincferdülés, légzési nehézségek, csontritkulás, ételintolerancia).
 
A kampány első támogatója Balla Vivienne fotós, a fényképek készítője, aki stábjával, Lendvai Lilla stylisttal, Kökény Judit sminkessel, Kozma Norbert fodrásszal és Kustos Nikolett werkfotóssal napokat szentelt a képek elkészítésére, illetve a nem mindennapi fotózás hangulatának megteremtésére. A műtermi munka során ugyanis hamar kiderült, hogy nem lehet előre megkomponált képeket készíteni a lányokról, csak ellopott pillanatokat. Ezek pedig nem jöhettek létre másként, minthogy a színészek közelebb kerültek a lányokhoz minden tekintetben: lelkileg és fizikailag is. A két személy kapcsolatában  − mely tökéletesen tükröződik a képeken  − ott van a nyitottság, az elfogadás, a közeledés, a figyelem, egy óvatos, szeretetteli mozdulat. 
 
 
 
 
Ebben a kampányban a kislányok  − Bori, Csibe, Dius, Emma, Eszter, Fanni, Léna, Maja, Viki, Zsófi − igazi sztárok lettek, fotómodellek, akik a szépségükön keresztül beszélnek magukról, egy-egy rájuk jellemző kéztartással, mosollyal, huncut vagy épp komoly tekintettel. 
 
"Őszinte képeket szerettünk volna, nem szívszorítóakat. Van bennük fájdalom, félelem, bezártság, mosoly, derű, rácsodálkozás, tapintat, zavar, sajnálat − rengeteg emberi érzés, talán ezért gondoljuk vagy érezzük azt mégis, hogy szívszorítóak..."
 
Az alapítvány a befolyt összegből nyári tábort, terápiás foglalkozásokat szervez, és a szülőknek egy olyan komplex programot (PART – Program A Rett-szindrómások Támogatásáért) kíván létrehozni, amelyben felkért szakemberek folyamatosan segítséget tudnak nyújtani a gyermekek fejlesztéséhez, neveléséhez, ellátásához.

Rendezvényközpont

Tudj meg többet!

 

KÖZÖSSÉGI IRODA

Tudj meg többet!

 

LOFFICE BALATON

Tudj meg többet!